Amikor meg vagyok fázva ismeretlen okok miatt sokszor jön rám a sirhatnék, túl sokszor, néha értelmetlen dolgok miatt. Annyira elszomoritanak ilyenkor a dolgok. Amiket általában könnyen háritok. Lehet ilyenkor érzékenyebb és gyengébb is vagyok.
Végig néztem a naptáramat: a hétköznapokban csak két olyan nap van amikor csak bemegyek a gimibe, tanulok a szünetekben beszélek legjobb barátnőmmel aki most már a családom részének tekinthető, legalábbis én igy gondolom.A többi napokban késő estig el vagyok foglalva. Persze én iratkoztam be ezekre a szakkörökre, müvészeti iskolákba.
Mindig is egy ilyen ember akartam lenni aki állandóan csinál valamit, tanfolyamokról, tanfolyamokra jár, reggel vesz egy kávét sietősen felkapja és rohan tovább.
Kérdem én, megéri ennyire elfoglaltnak lenni, miközben sokszor nem tudok pár percre sem elbeszélgetni nyugodtan anyámmal, apámmal vagy a barátaimmal?
Én ilyen életet akarok? Túl elfoglalt legyek ahhoz hogy megálljak egy perce gondolkozni mi is folyik körülöttem. Milyen emberré válok, ha csak magammal foglalkozom.
Hiszen a tánc a gitár a dráma szakkör, ezekre pontosan azért járok, hogy fejlesszem magam, vagyis mindezt csak magamért teszem, senki másért.
Nem szeretnék olyan amberré válni aki teljesen kizárja magát a világból, pedig én pontosan ilyen emberré válok hamarosan, ha nem állok meg egy kicsit gondolkozni, megállni beszélni azzal akit szeretek aki engem is viszont szeret..
Azt már megtanultam, hogy nem szerethet mindenki és belenyugodtam.
Megtanultam megválogatni az embereket, ki az aki bánt és ki az aki nem.
Néha beletrafálok, beletelik egy kis időbe mire újra emberek közelébe férkőzöm.
Értsen meg mindenki, ha nem foglalkozom a számomra kedves emberrel nem azért van mert elfordultam tőle, csak az idő, az a rohadt idő túl kevés , hogy megálljak egy percre és boldogan, mosolyogva elbeszélgessek veled...
Igyekezni fogok, nem fogom feladni, hogy valamit saját erőmből véghez vigyek.
Eddig valakire támaszkodtam, épp ideje hogy önálló erős és boldog életem legyen.
...Mindezt egy technikus barátomnak köszönhetem, hogy felnyitotta a szemem, nem vettem észre mennyire voltam bajban, hogy mennyire mentem rossz irányba. Amit eddig tettem helytelen volt, valamikor el kell kezdődnie egy jobb valaminek nem?
Nehéz belátni, hogy eddig mindent rosszul csináltam, de kijavitom amig nem késő..
Olyan.. Olyan idegesitő érzés, hogy mindent amit csináltam értelmetlen hülyeség volt...
de..
a zene segit, anya segit, T. az őrangyalom, ő az én kiindulópontom a boldogság felé, a barátnőm az ellenségemmé vált úgy hogy közben iszonyatosan szeretem, hogy lehet ez ?
és még nincs végeee :D
