vansyvilaga 2010.09.12. 22:01

Máté: álom az álomban

 Csodásat álmodtam az éjjel.

Ebben az álmomban egy vágyam vált valóra.

Eszeveszettül futottam az utcában mire rátaláltam arra az emberre akiért futottam. Egy ház verandáján Máté és Tomi koncertezett. Énekeltek, mindketten mikrofonnal a kezükben, előttük iszonyú nagy tömeg volt egy baráti énekelgetéshez, több százan voltak és ugrándoztak  a zene ritmusára.

A tömegtől úgy 5 méterre álhattam. Figyeltem Máté arcát, egyik percben még énekelt, aztán észrevett és felvidult arccal integetett és leugrott a furcsa szinpadról. Tomi tovább énekelt. Ő is  ahogyan én is eszeveszettül boldogan futottunk egymáshoz. Amikor elértük egymást én szószerint az ölelkezésébe zuhantam. Annyira boldog voltam, hogy ennyi idő után újra láthatom. És meglepetésemre ő is boldog volt, hogy láthat engem.

A koncert után a házban, a konyhában ültem Tomival és valamit kérdezett tőlem, azt hiszem olyasmit mondhatott, hogy minek jöttem ide. Nem jött ki hang a szájából, de az arckifejezéséből rögtön le tudtam olvasni a szándékát...
 

 

A háttér történet: Senki ne higgye el  hogy szerelmes vagyok ebbe az emberbe, főleg az ne akiről szól ez az álom. Ez teljesen más, amit érzek. Máté amúgy is hosszú ideje boldog párkapcsolatban él, és talán én vagyok a legboldogabb hogy Máté ennyire szereti azt a lányt. Őt egy nagyon érdekes és határtalanul kedves embernek tartom. Szivesen lennék talán még a leggjobb barátja is. olyan sok kérdésem lenne hozzá. ha fiú lennék lehet több esélyem lenne a barátságára..

..nem tudom..

igen, de hol itt a gond?

 a gond ott van, hogy ő nem kér a barátságomból, lehet tényleg ennyire szar ember vagyok, vagy érdektelen...

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vansyvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr142291609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása