Elvesztettem a karkötőjét, azt a karkötőt amit a tudta nélkül vettem el, hogy amikor viszont látjuk egymást vissza adom neki. A tónál vesztettem el, sötét volt már nem lehetett megtalálni. Annyira kötődtem ahhoz a karkötőhöz, mert tudom hogy T.G. Hordta, egy ideig még az illata is rajta volt.
Pedig megmondta, neki csak egy karkötő, semmi más.
Nekem egy kis reményszál volt, ha gyengének éreztem magam, csak rá néztem a barna bőrre, a kapcsokra, és emlékeztetett valami nálam erősebbre, ami engem védett.
Nagyon félek attól, hogy nem találkozunk a következő táborig, annyira szétestem, mikor észrevettem a karkötő hiányát a karomon, ugyan ebben az időben, arra kellett figyelnem hogy meg ne haljunk, mivel apám veszélyesen részegre itta magát, és ő vezette a kocsit, ezen az estén az életem filmje forgott le a szemem előtt, eddig nem hitem benne, de most már értem.
Csak egy valami nyugtat meg, hogy ha ránézek a lenyugvó napra, ugyan arra a napra néz ő is, ezek szerint egy világban élünk, és nem olyan lehetetlen elérni.
Rá találtam az angyalomra, és nem fogom el engedni egykönnyen. Nem én..
